xFLOWer és a Corvinus Egyetem közös AI projektje

Együttműködés a jövő digitális megoldásaiért: xFLOWer és a Corvinus Egyetem közös projektje

Különleges együttműködés indult el az xFLOWer és a Budapesti Corvinus Egyetem között: négy tehetséges gazdaságinformatikus hallgató kezdett el dolgozni az xFLOWer mesterséges intelligencia (AI) funkciói továbbfejlesztésén és kutatásán.

A projekt célja, hogy az xFLOWer AI képességeit további eszközökkel, funkciókkal bővítsük, és még hatékonyabbá tegyük a folyamatmodellezés és workflow-kezelés világát. A hallgatók különböző nyelvi modellek segítségével vizsgálták a fejlesztési lehetőségeket, és a konkrét funkciók mellett friss, fiatalos ötletekkel is gazdagították az együttműködést.

corvinus-old-building

A Corvinus Egyetem Digitális Projektek kurzusa

A projekt az egyetemen futó „Digitalizációs projektek” című tárgy keretében valósul meg, mely a nappali tagozatos, alapszakos gazdaságinformatikus hallgatók hatodik féléves kurzusának része. A hallgatók négyfős csapatokban, valódi vállalati partnerekkel dolgoznak együtt egy 12 hetes időszakban.

Az xFLOWer részéről egy kijelölt projektmenedzser – azaz mentor – segíti a hallgatók munkáját: ő osztja ki a feladatokat, értékeli a projekttervet, a haladási riportokat, és a végső dokumentációt is.

Mentorálni jó – és felelősség is

Az együttműködés nemcsak a hallgatók, hanem számunkra is inspiráló. Mentorként izgalmas és megtisztelő feladat egy-egy egyetemi csapat szakmai fejlődését támogatni. Egyszerre jelent kihívást és lehetőséget: fontos, hogy irányt adjunk, de teret is hagyjunk a kreativitásnak.

A legjobb része? Olyan friss szemlélettel és lendülettel találkozunk, ami minket is feltölt és új gondolatokat indít el bennünk is. Jó látni, ahogy a hallgatók lépésről lépésre valódi, működő megoldások felé haladnak.

Corvinus xFLOWer együttműködés
Corvinus xFLOWer együttműködés

A projekt lezárása és eredményei

2025 júniusára a közös munka sikeresen lezárult. A hallgatók önálló kutatás és fejlesztés eredményeként sikeresen teljesítették a vállalt feladatokat, és prezentáció formájában mutatták be projektjüket az értékelő bizottságnak, amely elismeréssel fogadta munkájukat.

A kutatás négy különböző irány mentén indult, ezek közül végül egy esetében született konkrét, működő eredmény:
különböző nyelvi modellek alkalmazásával olyan AI-alapú eljárásokat dolgoztak ki, amelyek az xFLOWer rendszerbe is integrálhatók. Az így létrejött prototípus képes szöveges leírás alapján workflow-vázlatokat generálni – megteremtve a mesterséges intelligenciával támogatott folyamatmodellezés alapjait.

A projekt nemcsak technológiai szempontból hozott értéket, hanem kölcsönös inspirációt is jelentett: a hallgatók valódi vállalati tapasztalatot szereztek, míg az xFLOWer csapata friss szemléletű ötletekkel gazdagodott.

Corvinus xFLOWer projekt zárás
Corvinus xFLOWer projekt zárás

AI-űrlapgenerálás: kézzelfogható eredmény

A projekt egyik konkrét célja az volt, hogy nyelvi modellek segítségével automatikusan generálhatóak legyenek az xFLOWer rendszerben használt űrlapok. A hallgatók nemcsak a generált űrlapok minőségét, hanem a különböző AI-eszközök költséghatékonyságát és alkalmazhatóságát is vizsgálták.

A hallgatók egy működő prototípussal is demonstrálták, hogy a folyamatokhoz tartozó űrlapok strukturált formában, automatikusan előállíthatók – ez a fejlesztési irány hosszú távon is új távlatokat nyithat az xFLOWer ügyfélspecifikus megoldásai között.

xflowerai-forms-example
A projekt egyik eredménye: xFLOWer AI forms - különböző nyelvi modellek felhasználásával generált űrlapok

Együttműködés - felsőoktatás & üzleti szféra

A projekt nem csupán tanulmányi célt szolgált: a hallgatók által készített megoldás szakmailag is megfelelő szintet ért el, így a kifejlesztett funkció beépítésre kerülhet az xFLOWer rendszerébe. Ezáltal a fejlesztés valós ügyféligényeket is ki tud szolgálni.

Ez az együttműködés újabb példája annak, hogy a felsőoktatás és az üzleti szféra közösen képes valódi innovációt létrehozni. A jövő digitális megoldásai nem a laborokban születnek meg egyedül, hanem azokban a projektekben, ahol oktatás, kutatás és vállalati tudás találkozik.

Hallgatói visszajelzés

A projekt során szerzett tapasztalatok és mentorálás jelentős mértékben hozzájárultak a hallgatók szakmai fejlődéséhez. Többen jelezték, hogy a valós céges problémák megoldása és a prezentációs helyzetben való szereplés komoly pluszt adott számukra az egyetemi tanulmányaikhoz képest.

#AI#Automatizálás#Folyamatmenedzsment#Workflow#DigitálisTranszformáció#Oktatás#EgyetemiEgyüttműködés#KutatásFejlesztés#CorvinusEgyetem#NyelviModellek#TermészetesNyelvűFolyamatmodellezés#Folyamatmodellezés#Űrlapkezelés#AIŰrlapgenerálás#Prototípusfejlesztés#Költséghatékonyság#Projektmenedzsment#Mentorálás#GyakorlatiKépzés#EgyüttműködésiBeszámoló

Kapcsolódó cikkek

Óbudai Egyetem xFLOWer partnere

Az Óbudai Egyetem Rejtő Kara és a Click On Hungary Kft. stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a minőségirányítás és folyamatmenedzsment területén a hallgatók gyakorlati képzésének erősítése, valamint közös kutatási projektek elindítása.

Együtt gondolkodunk a jövőről – xFLOWer az Óbudai Egyetemen

Az xFLOWer tananyag lett az Óbudai Egyetem Folyamatfejlesztő Szakmérnöki képzésén. Ez lehetőséget ad, arra, hogy a jövő szakmérnökei elsajátítsanak egy működő alkalmazást, és ezt a többlet tudást és tapasztalatot magukkal vigyék későbbi pályájukon.

Beszélj a folyamatról – az xFLOWer.ai pedig megrajzolja

Az xFLOWer bemutatja legújabb AI-alapú eszközét: az xflower.ai-t, amellyel természetes nyelven írt szövegből készíthetsz automatikusan folyamatábrákat – ingyenesen, regisztráció nélkül. Üzleti, személyes vagy akár vicces példákon keresztül mutatjuk be, mire képes.

Workflow és projektmenedzsment eszközök - Mi a különbség?

A Wikipedia szerint: „A projekt egyszeri vállalkozás, melynek célja, hogy egyedi terméket, szolgáltatást vagy végeredményt hozzon létre.” (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Projekt) Ugyanezen oldal megemlíti, hogy a projekteknek három fő jellemzője van: egyszeri, egyedi, kidolgozása folyamatos. Azaz projektként értelmezhető minden olyan tevékenységlánc, amely nem folyamatosan van jelen egy szervezet működésében, hanem adott ideig tart és bizonyos célokat valósít meg, mint például termékfejlesztés, vagy új szolgáltatás kialakítása. Amikor a kitűzött cél megvalósul, a projekt véget ér, gyakorta még a projektre létrehozott csapat is felbomlik.

Hogyan újult meg az xFLOWer 2024-ben, és milyen tervekkel indul 2025 - Szederkényi Zsolt tulajdonos-ügyvezető évértékelője

Az xFLOWer 2024-ben teljes technológiai és szervezeti megújuláson ment keresztül, új AI-alapú megoldásokat és letisztult felhasználói élményt kínálva ügyfeleinek. 2025-ben az innovációra és a tudásmegosztásra fókuszálva bővítjük tanácsadói szolgáltatásainkat és azonnal használható workflow megoldásokat vezetünk be.

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Beszéljünk a folyamataidról

Írd le röviden, milyen folyamatot automatizálnál – 1 munkanapon belül jelentkezünk.