Óbudai Egyetemen xFLOWer a képzés része
Az Óbudai Egyetemen új fejezet nyílt a folyamatfejlesztésben. A Rejtő Karon folyamatfejlesztő szakmérnök képzés indult. Az egyetem és xFLOWer (Click On) együttműködést kötöttek, mely alapján a 3 féléves képzés egyik tantárgya xFLOWer workflow tool tudásanyagára épül.
“Az alapvetően online képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a modern vállalatok működéséhez elengedhetetlen folyamatfejlesztési ismereteket és módszereket. A hallgatók megismerkednek a folyamatok modellezésével, elemzésével, fejlesztésével és optimalizálásával, valamint a minőségügyi rendszerek működésével. A képzés során hangsúlyosan foglalkoznak a gyakorlati alkalmazásokkal, így a résztvevők a megszerzett tudást azonnal a munkahelyükön is kamatoztathatják.” – idézet az egyetem honlapjáról.
Együttműködési szerződés aláírása
Szederkényi Zsolt (Click On / xFLOWer ügyvezető) , dr. Habil Koltai László (Óbudai Egyetem, Rejtő Kar – dékán)
Stratégiai együttműködés
Az Óbudai Egyetem Rejtő Kara és a Click On Hungary Kft. stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a minőségirányítás és folyamatmenedzsment területén a hallgatók gyakorlati képzésének erősítése, valamint közös kutatási projektek elindítása.
A megállapodás aláírásával az RKK és a vállalat elkötelezte magát amellett, hogy szorosan együttműködjenek a mérnöki tudományok területén. Az együttműködés első szakaszában a cég szakmérnök hallgatók számára nyújt változatos tapasztalatszerzési lehetőséget, elsődlegesen az xFLOWer nevű folyamatmenedzsment szoftvere és módszertana tantervbe építésével. A mesterkurzusok során a Click On Kft. tapasztalt mérnökei és fejlesztői segítenek a hallgatóknak a legújabb technológiák elsajátításában és a gyakorlati problémák megoldásában.
A megállapodás további lehetőségeket is biztosít a hallgatóknak. A hallgatók a Click On Kft.-nél szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot, megismerkedhetnek a vállalati kultúrával és a legújabb technológiákkal. A tervek szerint a vállalat szakemberei témavezetők lesznek az egyetemi hallgatók diplomamunkájának, így biztosítva, hogy a hallgatók releváns és gyakorlatias témákkal foglalkozzanak.
Óbudai Egyetemen új fejezet nyílt a folyamatfejlesztésben. A Rejtő Karon folyamatfejlesztő szakmérnök képzés indult. Az egyetem és xFLOWer (Click On) együttműködést kötöttek, mely alapján a 3 féléves képzés egyik tantárgya xFLOWer workflow tool tudásanyagára épül.
Együttműködési szerződés aláírása
Takács Zita (Click On alapító / MTMI iskolák), Szederkényi Zsolt (Click On / xFLOWer ügyvezető), Dr. habil Koltai László (Óbudai Egyetem, Rejtő Kar – dékán), Dr. habil Csiszér Tamás (egyetemi docens)
Aláírási ceremónia
Dr. habil Koltai László dékán elmondta, hogy miért fontos ez a megállapodás: „A felsőoktatás és a gazdaság szoros együttműködése elengedhetetlen a versenyképesség fenntartásához. A stratégiai megállapodásnak köszönhetően az Óbudai Egyetem Rejtő Karának szakmérnök hallgatói még jobban felkészülhetnek a munkaerőpiac kihívásaira, míg a Click On Kft. hozzáférést kap a legújabb kutatási eredményekhez és tehetséges fiatal mérnökhallgatókkal dolgozhat együtt”.
Az együttműködés várható eredményeit a Click On Kft. ügyvezetője, Szederkényi Zsolt részletezte: „A terveink szerint a közös kutatási projektek eredményeként új, piacképes termékek és szolgáltatások születhetnek. E mellett a gyakorlati tapasztalatszerzésnek köszönhetően a hallgatók könnyebben találnak elhelyezkedési lehetősége a munkaerőpiacon. De legalább ilyen fontos a vállalat innovációs képességének erősítése. Az egyetemmel való együttműködés révén a Click On Kft. folyamatosan újraértékelheti termékeit és szolgáltatásait a legújabb trendek és technológiai innovációk ismeretében, és ennek megfelelően fejlesztheti további szolgáltatásait, növelve versenyképességét. Mivel elkötelezettek vagyunk a jövő mérnöki utánpótlásának támogatásában, az üzleti kooperáción túl a társadalmi felelősségvállalás is kifejezetten fontos számunkra az együttműködés keretein belül.”
A megállapodásban érintett szaktématerület fontosságát Dr. habil Csiszér Tamás egyetemi docens hangsúlyozta: „A folyamatmenedzsment oktatás rendkívül fontos a mai vállalati világban, hiszen segít a szervezeteknek hatékonyabban működni, javítani a minőséget, csökkenteni a költségeket és növelni a versenyképességet”.
Az aláírási ceremónián részt vett Takács Zita, Click On társalapítója, a Click On által létrehozott MTMI Iskolák a Versenyképes Jövőért Alapítvány képviselője is, aki a középiskolai műszaki oktatás és folyamatszemlélet fontosságát emelte ki. A tervek szerint a Kar megvizsgálja, hogy milyen módon tud együttműködni az Alapítvánnyal a beiskolázás javítása érdekében.
A felek egyetértettek abban, hogy a folyamatmenedzsment oktatás nélkülözhetetlen tudást biztosít a szervezetek számára, hogy hatékonyabban működjenek, javítsák a teljesítményüket és alkalmazkodjanak a változó környezethez. Az oktatás során elsajátított ismeretek és készségek hosszú távon jelentős előnyt jelenthetnek a munkatársak és így a vállalatok számára is.á
-
Előző bejegyzés
GINOP Plusz 2.1.3-24 pályázat
-
Következő bejegyzés
Kritikus ügyféladatok – ahol nem éri meg hibázni
Hasonló írások
ERP és xFLOWer – amikor nem cserélni kell, csak jól kiegészíteni
Miért lesz az ERP rendszer hatékony a cég működtetésben, ha az xFLOWer támogatja az operatív…
Beszerzési workflow automatizálás: Miért váltott egy nagyvállalat egy jól működő rendszerről xFLOWer-re?
Miért történik meg, hogy látszólag egy jól működő workflow rendszert mégis lecserélnek? Tanulságok stabilitásról, skálázhatóságról…
Digital Twins, Digital Agents vagy Back Office automatizáció?
Digital twin, digital agent és back office automatizáció: mi mire való, miért nem felcserélhető a…
Mi az, ami valóban drága? – A valóság néha viccesebb, mint szeretnénk
Miért a legdrágább az, ami nem működik? Egy valós történet arról, hogyan kerül többe az…





